Hordozható Tilos Rádió

 

 

Aki nem budapesti, de van internete, akinek van internete, de nem bírja a számítógéphez kötöttséget, akinek van ugyan más rádió streamelő alkalmazása, de az archiv anyagokat is el akarja érni, vagy ezek bármilyen kombinációja, vagy csak úgy egyébként: kötelező!

Sehol egy felesleges menüpont vagy értelmezhetetlen funkció, csak a puszta lényeg: ha megnyomod a robotot, a Tilos megszólal, ha megint, elhallgat. A menüben a Kilépés mellett az Élő adás és az Archivum nyomógombok kaptak helyet, ahol az utóbbi mögött régi anyagokhoz egy pont olyan imádnivaló tekercselővel juthatunk, mint amilyet az életem egy korábbi szakaszában az időgépembe álmodtam. Öröm látni, hogy ha nem is úgy, ahogy én képzeltem, de megvalósult.

Az alkalmazás még béta állapotú, nekem eddig összesen egyszer állt le azt kifogásolva, hogy nincs is internetem, ami tulajdonképpen rágalom, mert éppen volt, huszonharmincvalahány megabit a kábelen, de lesz ez még stabilabb is, hajrá!  A piactéren itt található.

 

Miért jó nekem az Android?

Nos, az okostelefonok ugye azért okosak, mert sokkal több dolgot tudnak mint hagyományos „buta” kollégáik. Ennek eléréséhez egy smartphone-nál minden platformon lényeges elem az alkalmazásokkal való bővíthetőség – természetesen a hardveres fölény mellett, azonban az erős vas önmagában nem tesz valamit „okossá” (ahogyan a harc sem tesz senkit naggyá). Manapság divat, hogy minden okostelefon-platformnak van saját alkalmazásboltja. Ez részben azért van így, mert az egyes rendszerekre másképp kell fejleszteni, meg hát még ha egyforma lenne is maga a fejlesztés, a cégek sem hülyék, hogy pénzt dobjanak ki az ablakon. Ami az iPhone tulajoknak az AppStore, az az androidosoknak a Market. Fentebb említettem, hogy a szabad forráskód miatt gyakorlatilag bárki fejleszthet Androidra, és ezt meg is oszthatja az Android Marketen, nincs olyan szintű megkötés, mint az iOS alkalmazásoknál.

Ezért tehát nem csak a fejlesztőknek jó a nyíltság, hanem nekünk is, hiszen egyre dinamikusabban fejlődik a Market, ma már több százezer ingyenes és fizetős alkalmazás közül válogathatunk. Természetesen itt is visszaüt az, hogy magyarok vagyunk, a fizetős tartalmak nem elérhetők még kies kis hazánkban, ezeket csak trükközéssel lehet itthonról megszerezni.

A bővíthetőség mellett a másik nagy előny a többi mobil operációs rendszerrel szemben a nagyfokú testreszabhatóság. Az iOS vagy a vadiúj Windows Phone 7 rendszerrel szemben Androidon több módja is van, hogy megváltoztassuk telefonunk kinézetét. Itt most nem chipsesmatricák meg autós levonók felragasztgatására kell gondolni, hanem a kezdőképernyő, ikonok, menük megváltoztatására. Egyfelől sok gyártó belenyúl az alap Android témába, egyéni kezelőfelületet biztosítva a felhasználóinak. Ezen a téren a jelenlegi közmegegyezés szerint a HTC a legjobb, Sense nevű felhasználói felületük nagy részben felelős a gyártó népszerűségéért. De a többiek sem maradnak ki a jóból, a Samsung saját bada névre hallgató oprendszere képére formázza a felületet, a SonyEricsson szintén teljesen egyedi interfészt generált, de kisebb mértékű beavatkozást az LG is véghezvitt.

Mindezek mellett a Marketről letölthető alkalmazások egész tárháza áll rendelkezésünkre, hogy rengeteg beállítással teljesen saját képünkre formáljuk a megjelenést (ezekről még lesz szó később).

Végül, de talán leginkább elsősorban a legnagyobb pozitívum az intuitív kezelőfelület. Ez nem más rendszerek ellen érv, hanem a hagyományos rendszerekről való váltás mellett inkább. Személyes tapasztalatomból kiindulva pár óra alatt kényelmesen belaktam a telefont, gyakorlatilag zökkenőmentesen ment az átállás, nem akadtam el egy percre sem.

Természetesen felmerülhet egyesekben, hogy „minek nekem okostelefon, megvagyok én a régivel, csak telefonálni meg smsezni akarok és kész”. Ez lehet hogy így is van, de ha azért senkinek nem jön rosszul, ha bármikor meg tudja nézni az emailjeit, etr-jét, neptunját, vagy akár a tippmix eredményeket könnyen, gyorsan. Emellett minden androidos telefonnál alapkövetelmény a wifi(=ingyen net) és a gps, ami különösen jól jön ismeretlen helyen.. Összefoglalva az eddigieket: androidozni jó, értem?

Untappd, a sörözős Foursquare

Ahogy az Angry Birds óriási sikere után is volt Angry Frog meg Crazy Birds, azt hittem, majd a Foursquare terjedésével is szépen jönnek sorra a gagyi becsekkolós appok.  A Gowalla és a mostanra kissé átalakult Facebook Places komoly saját rajongótáborral rendelkeznek, a Google Latitude is egész más módon működik, tehát nem a gagyit értem ezek alatt, egyelőre annyi látszik, hogy a nagyok is megmozdultak ebbe az irányba. 
 

Az Untappd app csak első látásra tűnik Foursqaure klónnak, ugyanis ez egy már létező közösségi szolgáltatásnak, az Untapped.com-nak a — lássuk be, sörözéseknél mindenképpen kényelmesebben használható — mobil verziója. A Foursquare-rel ellentétben itt nem helyekre csekkolunk be, hanem sörre, amit épp iszunk. Kiválasztjuk — vagy ha nem szerepel az adatbázisban akkor feltöltjük (haha) — a sört, névvel, gyártóval, egyéb adatokkal, csekk, mehet is az értékelés, megosztás, ajánlás a barátok és az egész felhasználótábor okulására. Azt persze már csak a barátok látják, hogy éppen hol isszuk a sört. 
 

Érdekes, hogy a becsekkolható helyeket meg már a Foursquare-ről veszi, bár a kategóriákra kevés figyelmet fordítva, így mindenképp aranyos volt, hogy a Kőbányaim elfogyasztásához helyszínnek a közelben található volt általános iskolámat ajánlotta fel. Másodiknak meg a szomszéd templomot.

 
Vannak már magyar sörök a rendszerben, de ezeket szinte kizárólag itteni kocsmákban lebzselő külföldiek vitték fel és értékelték, ők elsősorban a szokásos vendéglátóipari egységekben fellelhető sörökkel járultak hozzá az adatbázishoz, úgyhogy ideje lesz belehúzni.

 

Amerikában, Angliában nagy hagyománya van a mini házi sörfőzdéknek, az úgynevezett microbrewery-knek, számtalan saját márkával és experimentális sörökkel, meg hát vannak, ugye, a belgák a 4387276-féle sörükkel, ezeken a helyeken használva az appot biztosan van egy kincskereső jellege, úgyhogy remélem, a magyar adatbázis sem marad meg Borsodi-Tuborg-vébéká-Dreher vonalon.

10 milliárd letöltés és jóárasítás az Android Marketen – 10. epizód

Hopp, vége a Google-karácsonynak, még pár órán keresztül tölthetitek az alábbi appokat: 

A Camera ZOOM FX egy okos fényképező és kellemes fotószerkesztő, a Majesty: Fantasy Kingdom Sim egy szépséges stratégia, a Shine Runnerben azzal a propelleres tutajjal kell menni, ami minden Miamiban játszódó sorozatban is felbukkan (Nip/Tuck, narancssárga Helyszínelők), a Talking Ben The Dog az olyan, mint a cicás, csak kutyás, a Hyper Jump egy gyűjtögetős ügyességi vidám grafikával és szörnyekkel, a Puffle Launch egy pattogós platformjáték, a Tile Strom egy 3 dimenziós puzzle, a Sentinel 3: Homeworld egy ufós tower defense, a Heavy Gunner pedig egy jófajta, űrben játszódó saját szemszögű lövöldözős. Ja, a csillagos Star Chart-ot, a színezős Color & Draw for Kids-et, és TIM-unokatesó Apparatust meg már ismeritek. 

Most hogy már mindenki megadta a bankkártyaadatai, meg szépen rászoktunk a napi app-vásárlásra, a mókának vége. Reméljük, nem kell a 100 milliárdodik letöltésig várni hasonló akcióig!

Ma ingyen vihető a Camera 360 Ultimate

Micsoda karácsony! Nem elég, hogy az elmúlt héten degeszre tömtük magunkat a jóságos Google által 10 centesre varázsolt alkalmazásokkal, most az egyik legnépszerűbb fotós program, a Camera 360 Ultimate verziójának ára csökkent 3.99$-ról 0$-ra. Az app egy sor érdekes, vicces effektet tud, mint pl. lomography, HDR szimuláció, retrósítás, és az eredmény természetesen azonnali bárhova megosztható. Egyik forrásunk szerint csak egy napig tart az akció, másik nem említ időbeli korlátozást, úgyhogy a legbölcsebb, ha most azonnal letöltitek

Android játékok: Angry Birds

Angry Birds

Talán az egyik legismertebb Androidos játékról van szó.

Ebben a játékban különböző madarakat kell irányítanunk, hogy megbosszulhassuk a tojásrabló disznók tettét. A cél, hogy a csúzliból kilőve a madarainkat az összes disznót megsemmisítsük a pályán.

Van egyszerű madár, mely csak lök egyet, vagy ha disznóba csapódik, akkor megöli/megsebesíti azt.

Van olyan, ami begyorsulva át tud törni fa akadályon, és úgy sebesíteni az ellenfeleket.

Van ami felrobban, bombát pottyant, több robbanó madárrá ‘hasad’.

Angry Birds ingyen letöltés: a gyári Market alkalmazás segítségével.

Angry Birds képek:

Betöltési képernyő

Játék közben, a disznók menedéke már omladozik

Egyszerű, mint a faék

 

A Samsung nagy erőkkel tolja a Galaxy tab 10.1-et, mindent bevetnek a promotálás érdekében. Volt / van egy pályázatuk, ami most ért el a végfázishoz, vagyis az eredményhirdetéshez. A feladat az volt, hogy 60 másodpercben forgasd le a saját reklámfilmedet és mondd el, miért / mire is lenne jó neked egy ilyen tablet (hmm, már másodjára merül fel ma ez a kérdés :) A 15.000 dolláros összdíjazású pályázatra rengeteg munka érkezett, s ha még a győztes személye nem is derült ki, a dobogósoké igen. A második elég semmilyen szerintem, az AndroidPolice szerkesztői a negyedikért voltak oda, nekem spec az “egyszerű”, gumiarcú lányka monológja jött be, a harmadik helyről. :)

Frissítés: Időközben kikerült az első helyezett is, ami magunk közt szólva elég sablonos, ötlettelen darab (a tippért köszönet jár AnnM nevű olvasónknak!).

Ha Mario villanyszerelést tanult volna csőszerelés helyett

Gyönyörű 3D-s platform játék érkezett az androidos telefonokra a Silvertree Media jóvoltából. A neve Cordy, ez megegyezik a szögletes főhősével is. A történetnek van ugyan sztorija, de azért a játékmenethez ez nem sokat tesz hozzá, a hangsúly úgyis azon van, hogy a felvehető, leüthető, arrébb tolható gombok, dobozok, ajándékok, extrák segítségével rohangászva, pattogva el kell jutni a a következő pályát nyitó ajtóig. Mindezt a szemnek igen kedves, a hardvert rendesen megizzasztó 3D-s környezetben, ráadásul ingyen. És akkor a rossz hír: a játék csak Android 2.3 felett hajlandó települni. Aki nem bírja kivárni, míg készüléke frissül, annak ott a Unity platformos böngészőben futó verzió.

10 milliárd letöltés és jóárasítás az Android Marketen – 7. epizód

Eljött a hetedik nap is, már kisebb a lelkesedés, de még kitart! Csak hozzá ne szokjunk ehhez a nagy olcsósághoz, reméljük, nem csak egyszer volt Mountain View-ban kutyavásár.

Akkor kezdenénk azzal, hogy rohadjon meg a geoban ott, ahol van vagy pont hogy nincs: a mai napi kedvencünk a mi régiónkban nem elérhető ugyanis. Ez volna a Flight Control, ahol az a feladat, hogy cuki repülőgépek fel és leszállítását kell lebonyolítani. Marad tehát kilenc. A Doodle Jump, egy addiktív firkarajzos pattogós játék, a Flick Soccer!, ami olyan, mint a múltkori golfos, csak ez focis, a Block Breaker 3 Unlimited HD, a klasszikus golyóval faltörős játék bonyolított mutációja, a When I Get Bigger szintén mese, valami köze lehet a tegnapihoz, itt egy szőrös gyerek a főszereplő, akinek a lába helyén is kéz van, de szerintem nem majom, a Super KO Boxing! 2 egy rajzfilmszerű bokszolós játék, nyilván, a SoundHound az első napi zenefelismerő, akinek eddig kimaradt, legyen kedves, most pótolja, mert a zene az nagyon fontos, aztán aki unja készüléke ábrázatát, annak bedobták újra a Beautiful Widget alkalmazást, destruktív androidosoknak pedig ott a Blow Up, amiben a fa építményeket (és a pandákat?) kell leégetni/felrobbantani, és úgy tűnik a panda visszatérő motívum: a Roll in the Hole fagyievő pandája nem elég, hogy nyárig alszik, de még a gorilla el is vitte az összes fagyiját, a fagyi visszaszerzéséért folytatott küzdelmét követhetjük nyomon.  

Android + HTC: HTC felhasználói felület kikapcsolása

A legnépszerűbb mobilgyártók között szerepel a HTC is, mely cégre jellemző, hogy saját felülettel látja el eszközeit, ezzel is egyedibbé, könnyebben kezelhetővé teszi azokat. 


1. Főképernyőn nyomjuk meg a hardveres Menu gombot

2. Válasszuk ki a Settings opciót

3. Menjünk az Applications menüpontra

4. Menjünk a Manage Applications lehetőségre. A telepített alkalmazásoktól függően akár perceket is igénybe vehet ez a lépés!

5. Keressük meg a listából:HTC Sense

6. Válasszuk ki a rendszerünk szerinti lehetőséget (fenn), majd menjünk a Clear Defaultslehetőségre (ne a Clear Data-ra)!

7. Nyomjuk meg a hardveres Home gombot (ház ikon), és válasszunk a listából. Homelehetőség esetén az alap Android/Windows Mobile home képernyőt kapjuk, HTC Sense/TouchFLO esetén a HTC saját felületét.



Ha a Use by default for this action lehetőséget kipipáljuk, akkor a Home gomb megnyomása esetén már a kiválasztott felület fog megjelenni. Ha nem, akkor minden egyes Home gomb nyomáskor nekünk kell kiválasztani a kívánt felhasználói felületet.